FRÁTER 30 JUBILEUMI GÁLA

on .

Érdeklődni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Meghívó szülőkfacebook

 

 

Oliver! országos rajzverseny

on .

A Pesti Magyar Színház által szervezett Oliver! országos rajzversenyre iskolánkból többen jelentkeztek és készítettek szebbnél-szebb képeket. 

Antal Laura 7. A osztályos tanuló akvarell technikával készült munkája Fagin kincse kategória nyertese lett. Laura nyereménye egy ajándékcsomag volt, amely mellett színházjegyeket is kapott Charles Dickens Twist Olivér című regénye alapján íródott Lional Bart: Oliver! családi musicaljére. Az előadás szünetében megtekintettük a további legjobb munkákból készített kiállítást. Örömmel vettük észre, hogy gimnáziumunk más tanulói által készített képek is ki lettek állítva.
Gratulálunk Laurának a szép eredményéhez és további sok sikert kívánunk!
 
Felkészítő tanár: Kozma Emese
 
(Képek az alábbi linkre kattintva érhetőek el)
 

Mustármag, 2022. március

on .

Könyvtári foglalkozás

A könyvtár, mint az ismeretek tárháza sok segítséget tud nyújtani a tanulási folyamat során.

„Rend a lelke mindennek” volt a foglalkozásunk mottója. Nemcsak a hétköznapi életünkre igaz ez, hanem a könyvtár működésének alapvető feltétele is.

A gyerekek megismerhették a szép-és szakirodalmi jelzetek jelentését, amelyek segítik a könyvtárban való tájékozódást. Gyakorolhatták a könyvtári ismeretszerzés technikáját, a könyvtári keresést.

A foglalkozás végére igazi „kis könyvtáros”-ként segítettek visszapakolni a könyveket a helyükre.

Táblajátékok, fejtörők – nemcsak „térerőhiány” esetén

Van-e létjogosutsága egy „hagyományos” táblajátéknak a digitális korban? Szerintük NAGYON IS VAN! Az élmény mellett rengeteg „haszna” van a jól megválasztott játéknak. Már azzal is fejlesztenek, hogy beindítják az érzelmi szférát a „racionális” agyműködés mellé. Növelik a problémamegoldás és az előrelátás képességét, a fantáziát, fejlesztik a mozgáskultúrát és a finommotorikát, Hozzájárulnak a kommunikáció, a kreativitás és a logikus gondolkodás fejlesztéséhez, a siker és a kudarc egészséges feldolgozáshoz. Becsületességre, igazságosságra nevelnek. Még hosszan lehetne sorolni az előnyöket, de egy biztos, felélesztik a gyerekekben, az ebben a korban meglévő alapvető játékosságot. És mindehhez nem kell más, csak egy tábla, néhány bábu, kavics, gyufaszál… és INDULHAT A JÁTSZMA!

 

Elsősegély – az ELSŐ SEGÉLY

Egy rendkívül fontos téma került napirendre az iskolánk védőnője által vezetett foglalkozáson, hiszen rosszullét, baleset esetén a beteg vagy sérült élete is múlhat a gyors és szakszerű segítség elmulasztásán. A kisdiákok nemcsak elméleti ismeretekkel gazdagodtak, és nemcsak a legszükségesebb tennivalókat beszélték meg, hanem a gyakorlatban is kipróbálhattak egy-két olyan „elemet”, ahol akár ők is segítséget nyújthatnak.

 

Fűfejű-készítés

Itt a tavasz, megújul a természet. A foglalkozást a teremtés-megújulás jegyében szerveztük. Reméljük, a kikelő fűmagok örömöt, kedvességet visznek majd a résztvevők szobáiba.

 

Népi sportjátékokMi az a méta? Hogyan fogjam meg a frizbit?

Ez volt az első kérdése azoknak a gyerekeknek, akiket a kíváncsiság űzött be a tornaterembe péntek délután. Játék és szabályismeret után, kipróbálták először a métát, majd a frizbit. Az első reakció, ami az volt:- „hát ez szuper”-, élvezettel játszották tovább, majd azt kérték máskor is, a többi barátokat bevonva, hadd játszhassanak. Mozgalmas péntek délután volt!

 

20220311 144127 másolata COLLAGE

Újrahasznosítás világnapja 2022

on .

2022. március 18-án 4. alkalommal került megrendezésre az újrahasznosítás világnapja. Gimnáziumunkban idén osztálykabala-versenyt hirdetett a természettudományi munkaközösség és diákönkormányzat. A felhívásra összesen 14 kabala érkezett, amiket kizárólag újrahasznosítható anyagokból készítettek el az osztályok. Az alkotások sok-sok kreativitásról adtak tanúbizonyságot.

Az első helyezést a 11. C osztály "JUCI, A MACI" alkotása nyerte el. Jutalmuk egy vadasparki kirándulás.

Második helyen a 10. A osztály "ÖDÖN TEKNŐSE" végzett, pizzázással ünnepelhetnek.

Harmadik helyezést ért el az 5. B osztály "IMÁDKOZÓ SÁSKÁJA", nyereményük sok-sok csoki.

Gratulálunk minden osztálynak az ötletes alkotásokhoz!

 

 A képre kattintva tekinthető meg a fotóalbum.

bann

MUSTÁRMAG 2022. február

on .

2022. február 18-án tartotta meg a történelem munkaközösség a második MUSTÁRMAG programját a kisdiákok számára. Témánk a céhek világa volt. Először a diákok eljátszották Bea néni meséjét arról, hogy hogyan válhatott inasból mesterré a középkorban egy szorgos fiú. Ezt követően cégéreket ismertek fel, nézegettek a gyerekek. Több közülük mai cégér volt. Ezekkel inspirálódva elkészítették saját terveik, vágyaik, jövőképük alapján a saját vállalkozásuk cégérét. Az elmélyült munkát ismét játék követte: foglalkozásokat mutogattak a gyerekek, s a többiek a jellemző mozdulatok alapján kitalálták, hogy melyik mesterség képviselője áll előttük. Vidám délutánt töltöttünk együtt.

Kulcsárné Gál Beáta – Hernádiné Győri Zsuzsanna

 IMG 20220218 144136IMG 20220218 143909IMG 20220218 144320IMG 20220218 151744

Akathisztosz imádság

on .

2022. február 22-én este 18:30-tól Akhatiszotsz himnuszt énekelt a Fráter kórus a Székesegyház gyülekezetével együtt. Zengett a templom a többszólamú közel egyórás énekléstől. Hihetetlen hitbeli és zenei élmény volt.

271132306 1350982318669070 1142798128198582290 n274554054 1385541891879779 2828334742834184556 n

Francia Sanzon-délután

on .

 
Február 15-én, Kóródy Judit tanárnő és Regős Zsolt tanárúr szervezésében, franciául tanuló, és a francia kultúra iránt érdeklődő diákjainkat, tanárainkat vártuk az ének terembe, ahol gyönyörű francia dalok, slágerek, sanzonok hangzottak el Labant Áron, Galambvári Sára, Berta Enikő, Török Gergő, és a Szedlák Janka-Tóth Panka-Muzbek Kitti trió előadásában.
 
DSC 0077 wDSC 0102 wDSC 0192 w
 
A falak is berezonáltak, és többször megállt a levegő, amikor kiváló énekes diákjaink kieresztették a hangjukat. Kiemelt vendégünk volt Raymond Lardellier, a Miskolci Francia Intézet vezetője, aki vicces történeteket mesélt magáról, életéről, munkájáról, és bemutatta a francia intézetek célját, programjait. Az általa hozott óriás méretű francia zászló, méltó hátteret adott a tehetséges, fellépő énekeseknek. Ezúton is köszönjük Neki azt a szép sanzont, amit meglepetésként énekelt el nekünk. A művészi, zenei élmények után, szemet gyönyörködtető sajttálak várták kóstolóra az ínyenc vendégeket.
 
DSC 0244 w

Mustármag 2022. január

on .

Mustármag – irodalmi foglalkozás (kreatív írás)
A mese világa megmozgatja képzeletünket. Hihetetlen történetek, érzések törnek fel bennünk.
Az első reakció után (Jaj! Én nem tudok írni…) abba sem akarták hagyni a gyerekek, az alkotás öröme minden félelmükön felülkerekedett!
Az írásokat boldogan osztották meg, és beszélték meg egymással.


Január 14-én a mustármag program keretében a természettudományokban merültünk el.
A levegőről és általában a gázokról derítettük ki közösen, hogy a részecskéik milyen nagyon messze vannak egymástól, és mit tesznek, ha megmelegítjük őket. Megpróbáltunk sok gázrészecskét bepréselni egy  kicsi helyre, (lufiba) de nem "maradtak" ott. Amint lehetőségük adódott szétszaladtak. Láttunk egy különleges gázt is, az oxigént. Láttuk, hogy milyen fontos szerepe van az anyagok égése során. Ismét nagyon jó hangulatban telt az idő, várjuk a következő programot.


A Mustármag program keretében megrendezett Francia Napon, alap francia szavakat, számokat, dalokat tanultak a gyerekek. Kiszínezték és kivágták az Eiffel-torony makettjét, majd a sok munka után a jól megérdemelt Sajt Party következett, ahol kóstolót kaptak a méltán híres francia sajtokból és bagettekből.

 

mustarmag kollazs01