logo nagy
 3525 Miskolc, Városház tér 6.
Telefon: 46/412-024
Mobil: +36305352155

facebbok  youtubeico     instagram logo transparent512

Látogatás a Herman Ottó Régészeti Látványtárban

Régészeti Látványtár

Az osztályunkkal ellátogathattunk történelemóra keretén belül a miskolci Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványtárába.

Itt nagyon sok dologgal megismerkedhettünk a múltunkkal kapcsolatosan, többek között azzal, hogy milyen eszközöket használtak a középkorban a különböző társadalmi rétegek: a földművelő parasztság, lovagság, nemesi főurak és asszonyok.

A jobbágyoknak, jobbágyasszonyoknak nagyon eltérő volt az életük, mint egy nemesnek vagy nemeshölgynek. A földeken dolgoztak, földalatti veremházakban éltek, míg a nemesek várakban.

Először is megnézhettünk egy kisfilmet a miskolci történelemkutatás kezdeteiről, utána pedig bemehettünk egy terembe, ahol a múltunkkal kapcsolatos tárgyakkal találkoztunk, és egy kicsit meséltek is nekünk ezek használatáról, kézbe fogva megvizsgálhattuk őket.

Ezek után betekintést nyerhettünk a „mosóba”, ahol a csontokat, koponyákat tisztítják, és a még meg nem mosottakat tárolják. Ezekről a koponyákról meg lehet állapítani, hogy férfié vagy nőé, továbbá azt is, hogy mennyi idősek.  Megdöbbentünk az itt tárolt csontok mennyiségén. Különös élményben is volt részünk: meg is foghattuk őket, gyermek, női és férfi koponyát, combnyakcsontot is.  

Nagyon tetszett az egész látogatás. Számomra a legérdekesebb a koponyák és csontok voltak. A legérdekesebb az volt, hogy ezeket megfoghattuk, hiszen még nem láttam ilyet élőben.              

Szabó Éva Hanna 6.b

Képek

Sakkbajnokság

Október utolsó napjaiban zajlott a Magyar Gyermek Sakk Csapatbajnokság, melyen iskolánkból a Török testvérek (Vilmos 6.B és Kinga 5. B) vettek részt nagyon szép eredménnyel. Vilmos már egy előző versenyen elnyerte a "Legjobb ifjúsági játékos" címet. A csapatversenyben a DVTK gyerekcsapatát képviselték 1. táblás és 4. táblás versenyzőként csapatukat nagy pontszámmal előrébb juttatva.  Vilmos az első táblások között a legtöbb pontot szerző tábladíjas versenyző lett, 7 fordulóban vereség nélkül játszott. Eredményükhöz gratulálunk, sok színvonalas partit kívánunk!

Helyesírási verseny

2024. október 21-én rendeztük meg a felsőgimnazisták iskolai helyesírási versenyét, melyen az alábbi eredmények születtek: 
 
1. helyezett: Török Balázs 9.b (tanára: Szeitzné Viski Erika)
2. helyezett: Mérkőly Luca 11.c (tanára: Hernádiné Győri Zsuzsanna)
3. helyezett: Tóth Anikó 12.c (tanára: Bokros Beáta) 
Eredményükhöz gratulálunk!
Iskolánkat a 2. fordulóban Török Balázs képviseli.

Nemzeti ünnep

A Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium 2024. október 22-én tartotta az 1956-os forradalomra való megemlékezését. 
A főszereplők, a 10.C osztály tanulói voltak, akik nemcsak megidézték versekkel és korabeli történetekkel az eseményeket, hanem táncukkal is kifejezték a félelmetes harcokat. Az énekkar és a zenészek, a Katonák és a Föld könnyei című dalt adták elő.
Felkészítő tanárok: Bánvölgyiné Hortobágyi Hajnalka és Váraljai Réka
 
Készítette: Lakatos Lolita, Halász Panna, Vékony Péter, Barát Milán,Jaskó Kata és Szabó Noémi

Versmondó verseny

2024. október 17-én a miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtár, az 1956-os nemzeti ünnepünk tiszteletére városi szavalóversenyt rendezett, melyen kedves tanítványom, Kocsis Karola (10.C) Jobbágy Károly A rádió mellett című versét szavalta el.
Büszke vagyok rá.
Az iskolában holnap mindenki meghallgathatja, az ünnepi megemlékezésünk idején.

Ezennel minden kedves kollégát és diákot meghívunk szeretettel a 10.C, a Fráter kórus és a Palma Alba gitárzenekar nevében az iskolai ünnepségünkre.

Bánvölgyiné Hortobágyi Hajnalka

COOL-TÚRA vármegyei irodalmi-történelmi csapatverseny

2024. okt. 17-én a Balázs Győző Református Gimnázium által szervezett COOL-TÚRA vármegyei irodalmi-történelmi csapatversenyen iskolánk tanulói I. helyezést értek el. A csapat tagjai voltak: Kiss Bálint Pál 7.b, Mikó Péter Róbert 7.b, Pálházi Zsombor 7.b és Tóth Hanna Napsugár 8.a.
Felkészítő tanáruk: Mártonffy Zsuzsanna  

Szívből gratulálunk a szép eredményhez!
 

Kóruséneklés: Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó 30. jubileuma

2024. október 17-én 16 órától a Belvárosi Református Templomban fellépett kórusunk a Fráter kórus, Händel: d-moll Courante (részlet) és Pierpaolo Guerrini-Paolo Luciani: Melodramma című szerzeményével, azzal a szándékkal, hogy régi és korunk muzsikáját  összekössük. Közreműködött iskolánk gitárzenekara, a Palma Alba is. A diákok éneke és muzsikája - reméljük - sokaknak örömöt szerzett.
Tanár: Bánvölgyiné Hortobágyi Hajnalka
 
 
 
A Fráter Gimnázium mindkét énekkara a kórustalálkozó csütörtöki napján, a Kossuth utcai Református templomban adott hangversenyt. A kórusokba csatlakozó kis ötödikesek és a belépő kilencedik évfolyamosok is most álltak először közönség elé. Gratulálunk a szép koncerthez!
Karvezetők: Bánvölgyiné Hortobágyi Hajnalka és Váraljai Réka
 
A hét folyamán még egyszer hallhatta a nagyérdemű énekeseinket, hiszen szombaton, a zeneszerzői pályázat győztes műveiből mutattak be műveket, a Fazekas Gyermekkarral egyesülve. 

Zsoltáréneklő verseny és 3 kiemelt arany

Az idén 2024. október 13-20-ig tart a Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó, amely most már 30. éve szerveződik, névadójának halálának 20. évfordulója miatt kétszeres jubileumi esemény.
A vasárnapi nyitó hangverseny után zsoltáréneklő versennyel folytatódott a 30. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó, iskolánkban, a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégiumban.
Négy korosztályban zajlott a verseny, minden versenyző két kötelező és egy választott egyházi éneket adott elő. A rekordszámú benevezett versenyzők két helyszínen, háromtagú, zenetanárokból álló zsűrik előtt énekeltek.
 
Iskolánkból szólót énekelt Spisák Hanna - kiemelt arany minősítést kapott.
Csoportosan énekeltek: Ritter Ágnes- Ritter Klára-Spisák Hanna - kiemelt arany minősítést értek el.
Felkészítő tanáruk: Bánvölgyiné Hortobágyi Hajnalka
 
Minap cikke:
 
 
 
 
Zsoltáréneklő verseny - FRÁTER: 3 Kiemelt Arany!
A Fráter Schola Viridis 3 szólistája: Aleksza Boglárka, Leskó Hanna, Zórád Angéla - Kiemelt Arany, 
Felkészítő tanár: Váraljai Réka
 
 

Bükkszentkereszt – Lelkigyakorlat 2024. 10. 3.-4.-5.

„ Uram, taníts minket imádkozni!”

Nagyon szép, bő két napot tölthettünk el a ”hegyen” ahová Jézus is gyakran elvonult imádkozni. Hozzá hasonlóan voltunk mi is: Bence, Marci, Marci, Emma, Anna, Noémi, András, Máté, Heni, Panna, Lolita, Sára, Petra, Zsófi, Kenéz, Kati, Katitanci, Marci atya.

Játszottunk, beszélgettünk, sétáltunk, ismerkedtünk és sokat nevettünk, miközben Jézus segítségével tanultunk imádkozni is. Sok mindent átélhettünk: megjártuk a magasságot és a mélységet is. Útitársunk volt a csend a befelé fordulás a megnyílás útján Isten és egymás felé.