Tehetséggondozó foglalkozás
2016. október 29-én a szokott rend szerint lesz megtarva,
2016. november 5-én nem lesz foglalkozás.
2016. október 29-én a szokott rend szerint lesz megtarva,
2016. november 5-én nem lesz foglalkozás.
Intézményi szinten okt. 21-én, pénteken emlékeztünk meg az 1956-os forradalom eseményeiről.
Az Aulában megtartott műsorban a Fráteres diákok rövid műsor keretében felidézték a forradalom legfontosabb pillanatait melynek a Fráter kórus adott keretet.
A fellépő diákok mellett köszönet Hernádiné Győri Zsuzsanna tanárnőnek és Regős Zsolt tanár úrnak a felkészítő munkáért.
A forradalmat kiváltó okokra, az október és november eleji napokra emlékezett és az utána következő megtorlást idézte fel a 12. évfolyamosok számára egy rendkívüli történelem óra keretében Fodor József, és dr. Bánhegyi András.
A két meghívott vendég meghatottan, de nagyon hitelesen mesélte el az egyetemista korukban átélt személyes élményeket erről az időszakról.
Iskolánk szervezett keretek között is bekapcsolódott a városi megemlékezésbe.
Október 21.-én, délután a Szent István téren 1-től 1956-ig számozott, egyenpólóba öltözöttdiák szavalta Jordán Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésszel Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét. Az esős idő ellenére is sikeres lett ezáltal a magyarországi közösségi szavalás miskolci rekordkísérlete!
A Fráter kórus diákjai is tagjai voltak azon 60 énekesnek, akik a szavalás előtt Cser Ádám vezényletével előadták „Guiseppe Verdi: Nabucco” című operájából a szabadságkórust, amely valóban megismételhetetlen, különleges hangzásban és hangulatban csendült fel.
Az énekesek száma a forradalom 60. évfordulóját szimbolizálta.
Az első képre kattintva, nyílik meg a többi fotó.
Előleg: 14.000 Ft ( a jelentkezéskor kell hozni 2 héten belül)
Diákok ár: 87.000 Ft (utazás, szállás, Fp, 5 napos síbérlet)
Iskolánkban október 7-én ünnepeltük Magyarok Nagyasszonya ünnepét. Ezen a napon egy lelki nap keretein belül élhette át a diákság az ünnep szépségét. Az alsóbb évesek számos színes, kreatív programon vehettek részt; megismerkedtek a guadalupei Szűz Mária történetével, rózsafüzért imádkoztak és kézműves programon tevékenykedtek. A felsőbb évesek több tanúságtételt hallhattak, színdarabot, filmet élhettek át. A kápolnában a szatmári irgalmas rend nővéreinek iskoláért tett, áldozatos munkájának megbecsülését egy emléktábla megáldásával fejeztük ki. A napot egy közös szentmisével zárta az iskola.
Az idén 25 éves Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium a hagyományos „Így írunk mi…” pályázatán belül meghirdeti a „MACSKAKÖRÖM” c. mese-, novellaíró és rajz pályázatát, mely a
„HIT, HŰSÉG, HIVATÁS”
jelmondathoz kapcsolódik.
Kedves Szülők és Diákok!
Gimnáziumunkban 60 órás tehetséggondozó program indul, amelyre várjuk azokat a 9., 10. és 11. évfolyamos diákokat, akik érdeklődnek a csillagászat és/vagy repülés iránt, jó barátságban vannak az informatikával és fizikával, szeretnek saját kezűleg készíteni dolgokat, kísérletezni, vannak kreatív ötleteik és szeretnék azokat megvalósítani. A feldolgozandó témakörök a csillagászati megfigyelés, modellezés, és a levegő fizikája témaköröket érintik.