Nyári napközis tábor
2026. jún. 22-től 26-ig öt izgalmas, kalandos napot töltöttünk együtt a nyári napközis táborunkban.
A hetet játékos sportversenyekkel, kreatív délelőttel indítottunk, majd az éttermi ebéd után következett az avasi játszótér, végül fagyizás.
Másnap a Fráter-logós pólóinkban vágtunk neki a bükki kalandoknak. Papírhajót úsztattunk a Szinván, számháborúztunk, megebédeltünk a Bakancsos étteremben, a Szeleta Látogatóközpontban pedig sok érdekességet tudtunk meg a Bükk kialakulásáról, élővilágáról, sőt 3D-ben virtuálisan még barlangásztunk is.
Szerdára már egy kicsit elfáradtunk, ezért jólesett a mozizás egy hűvös teremben. A Cinema Cityben A varázslatos titokfa c. filmet néztük meg. Rengeteget ettünk, popcorn, mekizés, fagyizás várt még ránk, majd a népkerti játszótéren megmozgattuk magunkat, s közkívánatra ismét számháborúztunk.
A következő napon kivonultunk a természetbe. A Csanyiki Erdei Iskola mindig tartogat felfedeznivalót, most sem unatkoztunk. Egy izgalmas kiállításon, majd egy játékos természetismereti vetélkedőn vettünk részt, de a legkedveltebb program a kecskék, bárányok, tyúkok etetése volt.
Az utolsó napot egy vicces vetélkedővel, pizzázással, fagyizással, végül egy remek Ki mit tud?-dal zártuk.
Gyorsan elröppent a hét, sok élménnyel gazdagodtunk.
Együttlétünket közösségi szolgálatos felsőbb évesek és a Kollégium dolgozói is segítették. Ezúton is köszönjük munkájukat!
Bízunk benne, hogy minden résztvevőnk szép emlékeket őriz majd erről a táborról.
Kellemes nyarat és jó pihenést kívánunk mindenkinek!
Erika néni, Zsuzsa néni
