A színházzal - kézen fogva
Több évtizedre visszanyúló szoros kapcsolata van a Fráternek a Miskolci Nemzeti Színházzal. A színház szervezésében működik a Fráter-bérlet, mellyel minden tanévben 3-4 színvonalas előadást tekinthetnek meg felsős diákjaink és tanáraink. Az alsós osztályok közül többen a Nemecsek és Boka kiskamasz bérlettel vesznek részt könnyedebb előadásokon.
Sok évvel ezelőtt kapcsolódtunk be a színházi nevelési programba is, melynek keretében tantermi darabok jönnek sulihoz, illetve beavató rendhagyó irodalomórák keretében készülhetnek fel diákjaink a színdarabokra. Közben óriási lehetőség a színészekkel, színházi szakemberekkel való személyes találkozás, beszélgetés.
Az idei első félévben 3 ilyen rendezvény valósult meg az iskolánkban:
-A Csetepaté Chioggiában című vígjáték kulisszatitkaiba egy fiatal, tehetséges színész, Tegyi Kornél avatta be 5-7. évfolyamos diákjainkat.
-A Petőfi nyomában című tantermi darab keretében a 10. évfolyamos diákok a Petőfi-rejtélyen gondolkodhattak el.
-A Gettó című megrendítő, de egyben felemelő zenés színműre két főszereplő színész, Fandl Ferenc és Harsányi Attila vezetésével készülhettünk. Ilyenkor még katartikusabb élmény az esti színházi előadásban látni őket a színpadon.
Köszönjük a Miskolci Nemzeti Színháznak a sok lehetőséget, együttműködést diákjaink értő-érző felnőtté nevelésében!
Szeitzné Viski Erika
A Gettó c.. előadás fotói a Miskolci Nemzeti Színház Képgalériájából valók.


