Passau

suli1996 óta működik a gimnázium legrégibb, mindmáig élő, aktív testvériskolai kapcsolata a passaui Leopoldinum Gimnáziummal.
A testvériskolai kapcsolat egy hospitálási programból alakult ki és azóta folyamatosan, megszakítás nélkül, minden tanévben 15-20 diákunk utazhat ki – és ugyanennyit fogadunk – különböző projektek keretében. A kiutazásra hagyományosan szeptember végén a német vendégek viszontlátogatására a tavasz folyamán kerül sor. Mindkét alkalommal 10-10 napot töltenek együtt a diákok.

A kiutazó diákok zömében első idegen nyelvként tanulják a német nyelvet, de mindig részt vesz a cserprogramban néhány olyan, szorgalmas, motivált tanuló, aki az angol mellett választotta 9. osztályban a németet.
Nem csupán turisztikai és nyelvismereti célokat szolgálnak ezek az utak, hanem ettől jóval többet: egy adott, előre egyeztetett projekttémán dolgozik a látogatások idején mindkét fél.
Az énekkarunk már két alkalommal is járt Passauban, de a zene mellett művészeti, vallási, történelmi, országismereti, irodalmi, földrajzos projekttémákat is dolgoztunk már ki együtt.
A közös munkálkodásnak mindig van egy konkrét produktuma is: közös énekkari fellépés, fotó, - és rajzkiállítás, misén való szereplés, kiadványok összeállítása, stb.
A gyerekeket családoknál szállásolják el, így valóban kialakulhatnak szorosabb ismeretségek, hiszen utána ők ugyanezeket a gyerekeket látják itthon vendégül. A rendkívül jól működő együttműködés eredményeként az elmúlt 14 évben két alkalommal a diákok mellett a tanárkollégák kölcsönös látogatására is sor került; így egyszerre volt kint Passauban az iskolánkból 20 diák és 20 tanár.
A kapcsolat a tanév befejezésével sok diák esetében nem ér végett, hiszen az egyéni, családi szinten folytatott kapcsolattartásnak köszönhetően tanulóink a szünidőben sok esetben magánszervezésben is meglátogatják egymást.

Passau