Passauban jártunk

1996 óta működik a gimnázium legrégibb, mindmáig élő, aktív testvériskolai kapcsolata a passaui Leopoldinum Gimnáziummal.

A korábbi évekhez hasonlóan idén, dr. Czapné Tóth Sarolta tanárnő vezetésével, 15 tanulónk vehetett részt a csereprogramban, Diákjaink már könnyebb helyzetben voltak, hiszen a találkozás első részére a tanév elején, októberben, nálunk került sor.

A kiutazók zömében első idegen nyelvként tanulják a német nyelvet, de mindig részt vesz a programban néhány olyan szorgalmas, motivált tanuló, aki az angol mellett választotta 9. osztályban a németet.

Nem csupán turisztikai  és nyelvismereti célokat szolgálnak ezek az utak, hanem ettől jóval többet: egy adott, előre egyeztetett projekttémán dolgozik a látogatások idején mindkét fél.

Idén a hittan, a vallások sajátos jellemvonásai álltak a középpontban.

Ennek keretében tettünk látogatást Altöttingben, az ismert Mária kegyhelyen. Elutaztunk  Münchenbe és Regensburgba  ahol a város nevezetes egyházi épületeit, templomait tekinthettük meg. Tanulságos volt számunkra az „Öt kontinens élete” című kiállítás, ahol a buddhista vallás sajátságaiba nyerhettünk bepillantást.

Érdekes színfoltja volt a programunknak a Passaui egyetem hittan tanszékén eltöltött délelőtt. Itt egy rövid elméleti bevezetés után, workshop formában a Szentlélek ajándékaira alapozva készíthette el minden résztvevő saját művészeti alkotását, kreatív formában.

A kulturális programok mellett számunkra remek lehetőség ez az időszak a nyelvgyakorlásra.

A folyamatos kommunikációt segíti az, hogy mindkét helyszínen a gyerekek családoknál kerülnek elszállásolásra, így valóban kialakulhatnak szorosabb ismeretségek.

Mindemellett kiváló alkalom nyílik arra, hogy bepillantást nyerjünk egy család hétköznapi életébe.

A kapcsolat a projekt befejezésével sok diák esetében nem ér végett, hiszen az egyéni, családi szinten folytatott levelezésnek köszönhetően tanulóink a szünidőben magánszervezésben is meglátogathatják egymást. Reméljük az idei program után is lesz erre példa!

Grallert László

(A képre kattintva megnyilik a többi fénykép is)

 

IMG 20180307 105444 COLLAGE