BEIRATKOZÁSI TUDNIVALÓK

on .

Kedves Felvételizők, tisztelt Szülők!

A Fráter György Katolikus Gimnázium új évfolyamaira való beiratkozásra – a tömeges megjelenést és sorban állást elkerülendő – az alábbi beosztás szerint várjuk Önöket:

                       

5. évfolyamra felvettek

a névsor első fele (A-K):                  2020. június 22. (hétfő) 13 órától 17 óráig

a névsor második fele (L-Zs):         2020. június 23. (kedd) 13 órától 17 óráig

9. évfolyamra felvettek:                     2020. június 24. (szerda) 13 órától 17 óráig

PÓTNAP: 2020. június 29. (hétfő) 8 órától 12 óráig

Erre az alkalomra hozzák magukkal a tanuló

  • bizonyítványát, amennyiben elektronikus úton kapták meg, ennek másolatát,
  • személyi igazolványát, lakcímkártyáját, TAJ kártyáját,
  • születési anyakönyvi kivonatát,
  • egészségügyi kiskönyvéből a védőoltásokat tartalmazó rész másolatát, névvel ellátva.

Kérjük továbbá

  • a felvételről szóló határozatot,
    • a csatolt nyomtatványokat (adatlap, egészségügyi nyilatkozat) kitöltve,
    • a diákigazolvány igényléshez szükséges NEK-lapot (az Okmányirodában állítják ki-előzetes időpontfoglalás célszerű, de nem szükséges!),
    • a kedvezményes étkezésre jogosító igazolásokat, amennyiben erre jogosult lesz gyermekük,
    • 6000 Ft-ot a beiratkozással kapcsolatos költségekre (ellenőrző, bizonyítvány, diákönkormányzat, ISK, iskolaújság).

A beiratkozáskor

-       rendelhető meg az iskolánkban használatos ünnepi egyenruha (lányok), egyen-nyakkendő (fiúk);

-       tanulóbiztosítás (különböző díjtételekkel) köthető;

-       tájékoztatást adunk a nyári kötelező, illetve ajánlott olvasmányokról;

-       ismertetjük az évnyitó, valamint az ismerkedési nap (Gólyanap) időpontját.

Amennyiben a személyes megjelenés nem oldható meg, a pótnap igénybevételével sem:

Az emberi erőforrások minisztere által hozott 10/2020. (V.29) EMMI határozata alapján, a járványügyi helyzetre való tekintettel, lehetőség lesz a személyes ügyintézés helyett az elektronikus úton történő beiratkozásra. Ebben az esetben a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA) e-Ügyintézés felületén, a „Beiratkozás középfokú intézménybe” (BKI) menüpontot kell használni. Emellett minden fentebb említett dokumentumot elektronikus úton, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre kérjük elküldeni.

Az üzenet tárgyában feltétlenül tüntessék fel a következőket: BEIRATKOZÁS 2020 + a tanuló neve.

Az elektronikus beiratkozásra és adatküldésre 2020. június 15 - június 24. között lesz lehetőség.

(Amennyiben a szülő vagy törvényes képviselő ezen időtartamban nem tudja megküldeni a beiratkozáshoz szükséges adatokat, a személyes azonosításra alkalmas iratokat az 2020/2021-es tanév első tanítási napján is bemutathatja)

FONTOS KÖZLEMÉNY:

Ezúton is jelezzük, hogy az első idegen nyelvi csoportbesorolásokhoz szintfelmérés szükséges (a nyelvi tagozatokra felvettek kivételével mindenkinek), amire szeptemberben, az első tanítási órán kerül majd sor.

Információk a beiratkozásról

on .

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy a 2019/2020. tanév rendjéről szóló 11/2019. (VII.3) EMMI rendelet szerint a 2020/2021. tanévre történő középfokú iskolai beiratkozásról 2020. június 5-éig tájékoztatót készítünk. A beiratkozás pontos időpontjáról és módjáról a 10/2020. (V. 29.) EMMI határozat alapján.

Molnár Tünde
Igazgató

Tanítás nélküli munkanap áthelyezés

on .

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatom Önöket a 2019/2020. tanévben a tanítás nélküli munkanap áthelyezéséről

2020. június 5. → 2020. június 10.

Molnár Tünde
igazgató

ÍRÁSBELI DOLGOZATOK MEGTEKINTÉSE

on .

Kedves Érettségizők!

Mint azt az írásbeli vizsgákon jeleztük, május 28-29-én (csütörtökön illetve pénteken) van lehetőség a kijavított írásbeli érettségi dolgozatok megtekintésére.

Hogy elkerüljük a tömeges megjelenést, és a hosszasabb várakozást, egy pontos beosztást készítettünk, amit az eKréta üzenetében elküldtünk. Kérjük, vegyétek figyelembe az előírt időpontot, és mind az ideutazás, mind az iskolában tartózkodás alatt tartsátok be a megfelelő higiéniás szabályokat (távolságtartás, kézfertőtlenítés a portán, maszk)

Fontos tudnivalók:

  • Az összes közép-, és emelt szinten megírt dolgozatot egy helyszínen, a Fráterben tudjátok megtekinteni, máshova nem kell menni.
  • A 12.A és 12. C osztályoknak a könyvtárban, a 12.B osztálynak a titkárságon lesz a megtekintés.
  • A betekintés során fényképezési, (szükség esetén fénymásolási) lehetőséget biztosítunk, így otthon alaposan át tudjátok nézni és a megoldókulccsal össze tudjátok vetni a dolgozataitokat.
  • Esetleges eltérés esetén június 2-án (kedden) 8-16 óra között nyújthatjátok be a fellebbezést itt az iskolában. Ezzel kapcsolatosan nagyon fontos, hogy már otthon fogalmazzátok meg, és írjátok le részletesen, hogy melyik feladat, melyik része ellen, milyen észrevételt tesztek. Ezt a dokumentumot fogjuk kedden az előírt nyomtatványhoz csatolni.
  • Akinek egy tárgyból két eredménye van (közép és emelt szintű vizsgával is rendelkezik), nyilatkoznia kell, hogy melyik eredményt kéri a bizonyítványba, és melyiket ún. tanúsítványra. Ennek a döntésnek pontszámítási következménye nincs, mindkettő hivatalos eredménynek számít, amiből a számodra kedvezőbbet veszik figyelembe a felsőoktatási intézmények. Kérjük, előzetesen gondoljátok át választásotokat.
  • Végül, de nem utolsósorban, a betekintéskor mindenki rendezze könyvtári-, valamint menzatartozását. Az ingyen-tankönyvesek külön figyeljenek arra, hogy az előírt könyveket visszahozzák. A tartozásokról szintén a Krétában küldünk névre szóló kimutatást. A hittankönyveket mindenkinek vissza kell hoznia!

Tisztelt Szülők!

on .

A tantermen kívüli digitális oktatás folyamatosan zajlik iskolánkban. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy tanulóink ügyesen alkalmazkodtak a kialakult helyzet által megkívánt oktatási formához. Köszönöm a segítségüket, támogatásukat, türelmüket melyet a tanulás során gyermeküknek nyújtottak. Önök nélkül nem sikerülne teljesíteni a ránk bízott feladatokat. Köszönöm a pedagógusokkal való együttgondolkodást, az aktív kapcsolatot, a hatékony együttműködést, valamint, hogy segítettek tudatosítani gyermekükben azt, hogy számukra nem szünet van, csak más formában folyik a tanítás.

Nehéz időszak ez mindannyiunk számára, de kollégáim és a magam nevében is mondhatom mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Fráter családias közösségét fenntartsuk és tanulóink tudását támogassuk. Iskolánk tanárai nagy elhivatottsággal, intenzíven készülnek a napi feladatokra. Folyamatosan tervezik a tanulás támogatásához nyújtott módszereket. Kialakították a szülőkkel és tanulókkal megfelelő kapcsolattartást. Önökkel közösen mindent megteszünk azért, hogy tanulóink teljesíteni tudják a tantervi követelményeket, hogy sikerélményhez jussanak. Az előttünk álló feladatok sikeres teljesítéséhez erőt, kitartást kívánok minden kedves szülőnek. Úgy gondolom a legfontosabb, hogy gyermekeink, tanulóink egészségesek, vidámak maradjanak és ne veszítsék el a hitüket.

Bizalommal, szeretettel és összefogással sokat tehetünk a gyermekekért, tanulókért. Imádkozunk, hogy minél hamarabb találkozhassunk!

Molnár Tünde
igazgató

Kedves Felvételizők, tisztelt Szülők!

on .

Közoktatási Információs Iroda elküldte a középfokú intézményeknek az egyeztetett felvételi jegyzéket (KIFIR hivatalos végeredmény), így április 28-án kipostáztuk a 4 és 8 osztályos képzésbe jelentkezők felvételi eredményeit tartalmazó határozatokat, minden jelentkező tanuló számára. 

A levélben említett jogorvoslati kérelmet a csatolmányban található jogorvoslati nyomtatványon lehet beküldeni.